2017 az egyesület számára 2017 éve volt

Sokat beszélgettünk, ami közben tanultunk és néha dolgoztunk is. És a helyzet az, hogy valahogyan
közben mindig azt éreztük, hogy hasznosak ezek a beszélgetések számunkra. Osztottunk meg saját
tanulással kapcsolatos élményeket akár mágikus szavakról, akár a story tellingről és a hüllő agyról,
vagy a klímaváltozásról. Azután dolgoztunk fel olyan témákat, amikben dolgozunk és használjuk a
megoldásközpontú eszközöket, mint például a művészetterápia, vagy éppen a vállalatok
mindennapjai. A témákat persze nagyon tudatosan választottuk: csakis arról beszélünk, ami éppen
érdekel bennünket.

Voltak az estek mellett talán nagyobb volumenűnek nevezhető dolgaink is, ami hosszabb időn
keresztül mozgattak minket. Ezek közül is kiemelkedik a nyári elvonulásunk, ahol tagjaink eltölthetnek
egymással két napot a festői Kapolcson, ahol szigorúan SF témákkal foglalkozunk és még
szigorúbban nem tervezünk előre programot, a retreat módszertanával alakítjuk a történéseket. Ezen
kívül volt még egy csodálatos konferencia Frankfurtban, ahol a megoldásközpontú világ szervezeti és
terápiás nagyágyúi élvezhették kis csapatunk tucatnyi tagjának társaságát is.
Célunk volt, hogy csináljunk is valamit, amivel adunk is és kapunk is. Ebben a zsebben két fő
projektünk van, amellett, hogy teszünk lépéseket társadalmi reintegrációs irányba is. Az első
projektünk a pozitív pletyka, amivel minél több környezetben próbáljuk a személyek közötti
kapcsolódást elősegíteni, egy megfigyelésen alapuló erőforrásmegerősítést adunk eszközként pozitív
pletyka formájában. Vittük ezt egymásnak ismeretlen emberek random csoportjainak konferenciákon
és egymást jól ismerő vállalati csapatba is. A másik a társadalmi hatásmérő projektünk, ahol civil
szervezetekhez megyünk és viszünk olyan eszközöket, ami erősítheti a kapcsolatot a tevékenységeik
és a célzott hatásuk között, illetve a csapatukon belüli interakciót is.

És ez még csak annak felsorolása, hogy mit csináltunk, azt hogy ez milyen érzés volt az egy másik
dolog, erről viszont csak szóban tudunk mesélni, amit a legnagyobb örömmel meg is tesz
bármelyikünk. És persze az idei év legnagyobb élménye az volt, hogy a közösségünk jelentősen
bővült és nemcsak az egyesületi tagjaink száma alapján, hanem például sikerült közösen programot
tartani Kalmár Elvirával, aki a saját gyakorlatával gazdagított minket, együtt dolgozni a Jane Goodall
Intézet és a NoBadKids Alapítvány munkatársaival, nem is beszélve azokról a csodálatos emberekről,
akikkel a konferenciákon, vállalati programokon találkoztunk és találtunk közös pontokat. Sok helyen
találtunk megoldásközpontú gondolkodást és szerencsére sokaknak tudtunk apró tippeket adni, hogy
a saját életükben hogyan tudnak egyet lépni a problémák helyett a megoldások felé.

És persze beszélgettünk már a következő évről is, amikor megint mindenfélével fogunk foglalkozni,
ami csak eszünk be jut. Megyünk tovább a pozitív pletyka és a társadalmi hatásmérés területén,
azokban egyre tudatosabban erősítve a saját tanulásunkat, fogunk próbálkozni csatlakozó
hatásterületekkel a megoldásközpontúság és a festés, a tapasztalatokból való tanulás, improvizációs
színház, vagy éppen a párterápia területein. Vannak már elképzeléseink arról mit fogunk csinálni, de
nagyon erősen bízunk abban, hogy az eseményeinken résztvevők egyesületi tagok, meghívottak és
érdeklődők mindig fognak a továbbiakban is bőségesen hozni érdekes témákat, amikkel
kapcsolatosan tudunk hasznos beszélgetéseket folytatni.

Bárkit és mindenkit várunk, akiben feltámad a kíváncsiság eszközeink, programjaink, gondolataink
iránt és mindenkinek nagyon hasznos 2018-at kívánunk!