Bizakodásbarométer kutatás

A kutatást kettős céllal indítottuk el:
az egyik célja az volt, hogy megismerjük, összegyűjtsük, elmondhassuk, hogy melyek azok a legjellemzőbb erőforrások és cselekedetek, amelyek ebben a váratlanul megváltozott helyzetben bizalmat, reményt keltenek a válaszadók körében és cselekedeteikben is megnyilvánulnak.

A másik célja az volt, hogy a feltett kérdésekkel ráirányítsuk a figyelmet, a „beszélgetőpartnereink”, válaszadóink figyelmét arra, hogy mennyi minden ad okot a bizakodásra és milyen sokféle módja van annak, amit megtesznek, megtehetnek azért, hogy jobb hellyé tegyék a környezetüket, a világukat, a világunkat.

Kutatási időszak: 2020. május 3-10.

Kutatási kérdések:

  1. Miből merítesz bizakodást mostanában?
  2. Milyen módokon járulsz hozzá ahhoz, hogy a világ(od) jobb hely legyen?

Válaszok száma: 536

Nagyon szembetűnő az, hogy a bizakodást, az „erőt” a család, a szeretteink jelenléte biztosítja legtöbbünk számára, valamint a hit ereje, amelyben egyeseknél a vallásos hit, másoknál a magukból-, a képességeikből-, a belső erőforrásaikból származó hit, bizakodás ereje a meghatározó.

A cselekedeteinkben egyformán fontosak az embertársak irányába és a környezet felé megmutatkozó önzetlen és szolidáris magatartásformák, építő és támogató tettek, tevékenységek.

A közösségben és a segítőcselekedetetekben megmutatkozó erő nagyságára és megújuló képességére jó példa a következő, a Miből merítesz bizakodást mostanában? kérdésre adott válasz:

„A közösség segítő ereje. Orvos vagyok, egészen megható a szakmai összetartás, ami hazai és nemzetközi orvosi csoportokban kialakult. Ilyen összetartást, ekkora erős segítőkészséget, jószándékot, empátiát, megértést, nagyon rég nem láttam, nem éreztem. Tényleg megható a kollégák segítőkészsége, és a szakmai segítségük is kincset ér, és csodálatos az az információ és empátia áradat, ami orvosi körökben most jelen van. Többször sírtam az elmúlt 2 hónapban, volt, hogy a rettegéstől, volt, hogy a meghatódástól.”

A válaszokat olvasva feltűnik az is, hogy mennyi erőt merítenek a szülők a gyermekeikből. Abból, hogy nézik, ahogy fejlődnek, ahogy értéket adnak át nekik, nevelik őket, van kire vigyázni, ahogy figyelik azt, mennyire önállóan élnek, a párkapcsolataikból is bizakodást lehet meríteni és erőforrást jelent az, hogy a szülők tanulnak a gyerekektől.

Jól látható az, hogy mennyien vagyunk, akiknek a hit a bizakodás alapja, az hogy milyen jó, hogy felerősödött az ökotudatosság és ezzel együtt mennyien akcióba kezdtünk és fát ültetünk, termelünk, kertészkedünk, virágokkal szépítünk, illetve elkezdtünk nagyon környezettudatosan élni.

A kutatásról szóló teljes jelentés letölthető itt: SF world day 2020 jelentes-6.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.