Evan George

BRIEF: The Centre for Solution Focused Practice

Mi történt a „változás” szóval?

Nemrég fejeztem be négy igazán élvezetes képzési napot Liverpoolban. Sok mindenen elmélkedtem a képzés után. Természetesen azon túl, hogy mennyire szeretem Liverpool városát, igazán az a kis „változás” szó volt, ami megfogott. Valójában arra a felismerésre jutottam, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam a szó hallatán. Ez a felismerés egy beszélgetés során fogalmazódott meg bennem.

Arról beszélgettünk, hogy mit kérdezhetünk, amikor valaki nehezen tudja megválaszolni a „legjobb remény” kérdést. Az egyik csoport, nagyon helyénvalóan azt javasolta, hogy fogalmazzuk át a kérdést. Azon tűnődtem, hogy mit kérdezhetne. Az első gondolata a válaszadónak valami olyasmi volt, hogy „Mit szeretnél megváltoztatni?”. Azonnal tudtam, hogy ezt a kérdést én soha nem szeretném feltenni. Az első oka a bizonyosságomnak egyszerű volt. Ha megkérdezed, hogy „mit akarsz megváltoztatni?”, az elkerülhetetlenül arra készteti az ügyfelet, hogy egy problémára épülő választ adjon: „nos, az ő viselkedésüket akarom megváltoztatni”. A kérdés nem áll messze a „szóval, mi szél hozta ma ide?” kérdéstől, ami megint olyan kérdés, ami nagyjából garantálja a probléma alapú választ. A második okot nehezebb volt megfogalmazni. Egyszerűen nem használom a változás szót! Hát nem furcsa ez? Egy terapeuta (vagy counsellor vagy coach vagy konzulens), aki kényelmetlenül érzi magát a változás szó használatában. Elgondolkodtam, hogy mi is történik itt.

Úgy tűnik számomra, hogy a megoldásfókuszú szakemberekként a változás gondolata egyre inkább háttérbe szorul. Nyilvánvaló, hogy a változás folyamatának a mechanikája már régen eltűnt; legalábbis a megközelítés BRIEF változatában biztosan. Nem kérdezzük jövőbe mutató stratégiai kérdéseket, mint „Hogyan fogjátok ezt csinálni?”. Mi a mechanikát magától értetődőnek vesszük és nyelvileg átugorva őket, arra a különbségre összpontosítunk, amit a változást eredményez. Ez bizonyos szempontból a „csodakérdés” továbbfejlődése. Az ügyfél felébred és a változás megtörtént. Számunkra nem érdekes meghívni az ügyfelet, hogy összpontosítson arra, hogy hogyan fog ez megtörténni, vagy mit kell tennie, hogy ez megtörténjen. Mi csupán arra kérjük az ügyfelet, hogy írja le a csodanapját, hogyan fogja tudni, hogy a csoda megtörtént. Feltűnt, hogy én is hajlamos vagyok valami hasonlót csinálni a skálázó kérdéssel. „Képzeld el, hogy egy ponttal feljebb mész a skálán, és a 4-es szinten találod magad” (például). „Honnan fogod tudni, hogy a 4-es szinten vagy?” Az embereket arra kérem, hogy a kérdéseimben „találják” magukat egy ponttal feljebb; a változás folyamata eltűnt. Nem arra hívjuk meg az ügyfelet, hogy érdekelje a leendő „hogyan”.

Nos, a változás várható folyamatának eltűnése, amit bizonyos értelemben a megközelítés korai napjaira vezethető vissza (még akkor is, ha Steve de Shazer rendszeresen [és hangzatosan az én véleményem szerint] ragaszkodott ahhoz, hogy megkérdezze az ügyfelektől, hogy „és hogyan fogod ezt csinálni?”), ami egyre gyakrabban megfigyelhető, ahogyan sokan közülünk a megközelítést alkalmazzuk. Barátaink Elliott Connie és Adam Froerer kollégáinknak köszönhetjük, hogy megjelent a „verzió” szó ügyfelekkel folytatott beszélgetéseinkben. Például megkérdezhetjük, hogy: „képzeljük el, hogy holnap a magabiztos és optimista éned ébred fel -mi a legeslegelső dolog, amit észreveszel?” Ami engem érdekel a „változat” szóval kapcsolatban, az az, hogy a változás mindenféle értelmezésben eltűnik. A „magabiztos és optimista változatban” már ott van, lappang az ügyfél életében. Ez nem egy meg nem valósult lehetőség, amit az ügyfélnek kell a helyére tennie vagy megalkotnia. Ez valóban már ott van. Az ügyfelek felébredhetnek, hogy önmaguknak ezt a változatát élik. Ha az ügyfelek válaszolnak a kérdésre, hallgatólagosan elfogadják a feltevést.

Ezt az apró, de véleményem szerint jelentős változtatást a gondolkodásmódunkban és abban, ahogyan mi a kérdéseinket felépítjük, BRIEFes Chris Iveson tisztánlátása hozta meg. Néhány évvel ezelőtt Chris megkérdőjelezte, hogy a változás a mi tevékenységünk központja. Ahogy Chris ellenjavaslatában mondta, perspektívákkal foglalkozunk. Meghívjuk ügyfeleinket, hogy nézzenek be az éltük árnyékba, és vegyék észre a kívánt jövő azon elemeit, amelyek már a helyükön vannak, csak eddig nem vették észre őket. Láthatatlanok és talán nem is láthatók. Amíg a fény olyan erősen ragyog a problémákra és nehézségekre, addig ügyfeleink életében azok kerülnek előtérbe, az első sorba. Minél fényesebb a fény, amely a problémákra világít, annál mélyebb az árnyék, amely elhomályosítja a meglévő eseteket és kivételeket. Ahogy belenézünk egy erős fénybe, a szemünk szinte szó szerint, nehezebben lát a túlsó oldalra, a homály mögé. A mindennapi életünkben úgy tűnik, hogy az érzékelésünk inkább úgy működik, mint a szemünk. Az embereknek tehát nem kell változtatniuk. Mi csupán arra hívjuk őket, hogy változtassanak tekintetük irányán. Ez tényleg nagy lépés akezdeti időkhöz képest, amikor Steve de Shazer azt hangsúlyozta, hogy a „jól megfogalmazott” és „működő” célok jellemzői, hogy az ügyfelek felismerik benne a „kemény munkájukat” (de Shazer, 1991, 112. o.). Még a „cél” szó is eltűnt! Hosszú utat tettünk meg a gondolkodásunkban.

Referenciák:

de Shazer, S. (1991). Putting difference to work. New York: Norton.

Eredeti szöveg:

https://doi.org/10.59874/001c.75079

https://journalsfp.org/article/75079

Fordította:

Ostadal-Szederjei Ákos