Bár a megoldásközpontú megközelítést arra fejlesztették ki, hogy elakadt, kihívást jelentő helyzeteken túljuthasson valaki, ma már széles körben alkalmazzák a kívánt irányba történő könnyebb előrelépés, egy jobb élet támogatásához is.

Ez célirányos és jótékony alkalmazásokat eredményez: az egyik ilyen alkalmazás az, hogy az év végén egy különleges visszatekintést csinálunk, és erre másokat is meghívunk. Vond be a kollégákat vagy a családtagjaidat egy beszélgetésbe az elmúlt év gyöngyszemeiről.

Miután az nla-Svájc – a svájci megoldásfókuszú egyesület- által szervezett networking rendezvényen kipróbáltuk, ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan lehet egy ilyen beszélgetést elindítani, levezetni és esetleg előkészíteni is.

Tipp 1: Csináld a saját módszereddel! Ha van egy jó ötleted, hogyan kérdezz meg másokat arról, hogy mi adott nekik örömet, elégedettséget, a „jó úton járás” érzését ebben az évben, csak tedd meg!

Tipp 2: Különben ezek az ötletek hasznosak lehetnek. A kerethez:

A te szerepedben… családtagként, vezetőként, szomszédként, csapattagként… javasolhatod, hogy töltsünk el egy kis időt azzal, hogy visszatekintünk az elmúlt évre, és jó pillanatokat osztunk meg egymással belőle.

A kontextus: attól függően, hogy mi köt össze benneteket, azt mondhatod: Mi történt a családunkban / ebben a munkaévben / itt a környékünkön / velünk, mint csapattal…

Az egyéni nézőpont: …a te szempontodból, szerinted,…

Ami: ami különösen megerősítő, szívesen felidézett pillanat. Igen, egy gyöngyszem.

A többi: attól függően, hogy milyen benyomásod volt az elmúlt évről, hasznos lehet megmutatni, hogy tudod, hogy VÁLOGATNIUK kell, esetleg tovább keresgélniük, mert sok nem-gyöngy is történhetett. Szóval szánjanak rá időt, és utána osszák meg az év gyöngyszemeit.

Tipp 3: Csere-bere

Egy kis gondolkodás után (mindenki kiválaszt egy gyöngyöt), mindenki megoszt egy-egy emléket. Ha 8-nál többen vagyunk, érdemes először véletlenszerű párokban vagy hármas csoportokban mesélni. Ezután újra összegyűlve mindenki szót kap, hogy megossza: mit hallottál örömmel a megosztás során?

És ennyi, lehet folytatni, amiért összegyűltetek: A találkozót, a családi ünnepséget, vagy bármilyt, aminek során ez a kis szituáció helyet kaphatott.

Tipp 4: ha folytatni akarjátok

Talán több idő, vagy akár több öröm van abban, ha további gyöngyöket beszélhetünk meg. Ilyenkor hasznos lehet ez a kis ötlet.

Húzzuk meg ezt a két vonalat:

Egy idővonalat az év elejétől máig és egy tengelyt a gyöngyszemeknek: mennyire voltak kiemelkedőek 😉. (Az alapötletet Lakatos Mátétól kaptam.)

Egy kis kikacsintással meghívunk mindenkit, hogy egy rövid csendes munkában jelöljön be rajta minél több gyöngyöt. Ehhez valószínűleg a saját éves naptárotokra van szükség… A tapasztalat azt mutatja, hogy 10 perc csendes idő a minimum, az akarattól/kedvtől függően hosszabb időt is lehet erre szánni.

Utána újra összejövünk, 8 fős vagy kisebb csoportokban például mindenki megoszthat egy-egy kedvenc pillanatot. Ha nagyobb a csoport, akkor összesorsolunk 2-3 embert egy-egy kis csoportba, és hagyjuk, hogy beszéljenek a kedvenc pillanataikról.  Utána kérdéseket tehetünk fel az élményről:

• Mi lepett meg kellemesen?
• Mi volt olyan jó ebben az évben, amit szeretnél magaddal vinni az új évre

Tipp 5: Válaszd ki a megfelelő változatot

A csoporttól, területtől vagy közegtől függően lehet, hogy célszerűbb egy gyöngysort rajzolni,

Vagy színes gyöngyöket fűzni fel, egyet-egyet minden kiválasztott pillanatra.

És még egy megjegyzés: ezek az elmúlt évvel kapcsolatos beszélgetések az év sikeres, jótékony pillanataira hívják fel a figyelmet. Ahogy az a megoldásközpontú munkában szokás. És nem is próbáljuk értékelni, evaluálni vagy teljes egészében megragadni az évet. Ehelyett a fontos, jótékony pillanatokra összpontosítunk és ünnepeljük azokat. Hogy a ragyogásuk még erősebbé válhasson.

BRIEF: The Centre for Solution Focused Practice

Mi történt a „változás” szóval?

Nemrég fejeztem be négy igazán élvezetes képzési napot Liverpoolban. Sok mindenen elmélkedtem a képzés után. Természetesen azon túl, hogy mennyire szeretem Liverpool városát, igazán az a kis „változás” szó volt, ami megfogott. Valójában arra a felismerésre jutottam, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam a szó hallatán. Ez a felismerés egy beszélgetés során fogalmazódott meg bennem.

Arról beszélgettünk, hogy mit kérdezhetünk, amikor valaki nehezen tudja megválaszolni a „legjobb remény” kérdést. Az egyik csoport, nagyon helyénvalóan azt javasolta, hogy fogalmazzuk át a kérdést. Azon tűnődtem, hogy mit kérdezhetne. Az első gondolata a válaszadónak valami olyasmi volt, hogy „Mit szeretnél megváltoztatni?”. Azonnal tudtam, hogy ezt a kérdést én soha nem szeretném feltenni. Az első oka a bizonyosságomnak egyszerű volt. Ha megkérdezed, hogy „mit akarsz megváltoztatni?”, az elkerülhetetlenül arra készteti az ügyfelet, hogy egy problémára épülő választ adjon: „nos, az ő viselkedésüket akarom megváltoztatni”. A kérdés nem áll messze a „szóval, mi szél hozta ma ide?” kérdéstől, ami megint olyan kérdés, ami nagyjából garantálja a probléma alapú választ. A második okot nehezebb volt megfogalmazni. Egyszerűen nem használom a változás szót! Hát nem furcsa ez? Egy terapeuta (vagy counsellor vagy coach vagy konzulens), aki kényelmetlenül érzi magát a változás szó használatában. Elgondolkodtam, hogy mi is történik itt.

Úgy tűnik számomra, hogy a megoldásfókuszú szakemberekként a változás gondolata egyre inkább háttérbe szorul. Nyilvánvaló, hogy a változás folyamatának a mechanikája már régen eltűnt; legalábbis a megközelítés BRIEF változatában biztosan. Nem kérdezzük jövőbe mutató stratégiai kérdéseket, mint „Hogyan fogjátok ezt csinálni?”. Mi a mechanikát magától értetődőnek vesszük és nyelvileg átugorva őket, arra a különbségre összpontosítunk, amit a változást eredményez. Ez bizonyos szempontból a „csodakérdés” továbbfejlődése. Az ügyfél felébred és a változás megtörtént. Számunkra nem érdekes meghívni az ügyfelet, hogy összpontosítson arra, hogy hogyan fog ez megtörténni, vagy mit kell tennie, hogy ez megtörténjen. Mi csupán arra kérjük az ügyfelet, hogy írja le a csodanapját, hogyan fogja tudni, hogy a csoda megtörtént. Feltűnt, hogy én is hajlamos vagyok valami hasonlót csinálni a skálázó kérdéssel. „Képzeld el, hogy egy ponttal feljebb mész a skálán, és a 4-es szinten találod magad” (például). „Honnan fogod tudni, hogy a 4-es szinten vagy?” Az embereket arra kérem, hogy a kérdéseimben „találják” magukat egy ponttal feljebb; a változás folyamata eltűnt. Nem arra hívjuk meg az ügyfelet, hogy érdekelje a leendő „hogyan”.

Nos, a változás várható folyamatának eltűnése, amit bizonyos értelemben a megközelítés korai napjaira vezethető vissza (még akkor is, ha Steve de Shazer rendszeresen [és hangzatosan az én véleményem szerint] ragaszkodott ahhoz, hogy megkérdezze az ügyfelektől, hogy „és hogyan fogod ezt csinálni?”), ami egyre gyakrabban megfigyelhető, ahogyan sokan közülünk a megközelítést alkalmazzuk. Barátaink Elliott Connie és Adam Froerer kollégáinknak köszönhetjük, hogy megjelent a „verzió” szó ügyfelekkel folytatott beszélgetéseinkben. Például megkérdezhetjük, hogy: „képzeljük el, hogy holnap a magabiztos és optimista éned ébred fel -mi a legeslegelső dolog, amit észreveszel?” Ami engem érdekel a „változat” szóval kapcsolatban, az az, hogy a változás mindenféle értelmezésben eltűnik. A „magabiztos és optimista változatban” már ott van, lappang az ügyfél életében. Ez nem egy meg nem valósult lehetőség, amit az ügyfélnek kell a helyére tennie vagy megalkotnia. Ez valóban már ott van. Az ügyfelek felébredhetnek, hogy önmaguknak ezt a változatát élik. Ha az ügyfelek válaszolnak a kérdésre, hallgatólagosan elfogadják a feltevést.

Ezt az apró, de véleményem szerint jelentős változtatást a gondolkodásmódunkban és abban, ahogyan mi a kérdéseinket felépítjük, BRIEFes Chris Iveson tisztánlátása hozta meg. Néhány évvel ezelőtt Chris megkérdőjelezte, hogy a változás a mi tevékenységünk központja. Ahogy Chris ellenjavaslatában mondta, perspektívákkal foglalkozunk. Meghívjuk ügyfeleinket, hogy nézzenek be az éltük árnyékba, és vegyék észre a kívánt jövő azon elemeit, amelyek már a helyükön vannak, csak eddig nem vették észre őket. Láthatatlanok és talán nem is láthatók. Amíg a fény olyan erősen ragyog a problémákra és nehézségekre, addig ügyfeleink életében azok kerülnek előtérbe, az első sorba. Minél fényesebb a fény, amely a problémákra világít, annál mélyebb az árnyék, amely elhomályosítja a meglévő eseteket és kivételeket. Ahogy belenézünk egy erős fénybe, a szemünk szinte szó szerint, nehezebben lát a túlsó oldalra, a homály mögé. A mindennapi életünkben úgy tűnik, hogy az érzékelésünk inkább úgy működik, mint a szemünk. Az embereknek tehát nem kell változtatniuk. Mi csupán arra hívjuk őket, hogy változtassanak tekintetük irányán. Ez tényleg nagy lépés akezdeti időkhöz képest, amikor Steve de Shazer azt hangsúlyozta, hogy a „jól megfogalmazott” és „működő” célok jellemzői, hogy az ügyfelek felismerik benne a „kemény munkájukat” (de Shazer, 1991, 112. o.). Még a „cél” szó is eltűnt! Hosszú utat tettünk meg a gondolkodásunkban.

Referenciák:

de Shazer, S. (1991). Putting difference to work. New York: Norton.

Eredeti szöveg:

https://doi.org/10.59874/001c.75079

https://journalsfp.org/article/75079

Fordította:

Ostadal-Szederjei Ákos

És olvasunk is 🙂
Az aktuális számban nézelődve ezek a cikkek ragadták meg eddig valamelyikünk figyelmét:
A felnőttek rezilienciájának megoldásfókuszú ökológiai modelljét és azzal kapcsolatos kvantitatív kutatásukat L. Worsley és O. Hjemdal írták le – Tegyi Enikő pedig elolvasta és összefoglalta nekünk magyarul.

Súlyos traumát túlélőkkel való (nem csak) terápiás munkáról John Henden írt cikket és Bárnai Árpi ötperces rövidséggel irányítja rá a figyelmünket a hasznára, majd további részletekbe bocsátkozik.
Az Európai Rövidterápiás Egyesület által megjelentetett „Theory of Solution-Focused Practice” c. kötethez írt könyvkritikát Rayya Ghul, melyet szintén Tegyi Enikő mutat be.

Steve de Shazer teljes publikációs munkásságának (6 könyv, 75 cikk) és jónéhány személyes közlésnek a feldolgozásával arra vállalkozott Harry Korman, Peter de Jong és Sara Smock Jordan, hogy bemutassa Steve elméletalkotói munkáját. Hatévnyi munkájuk van benne abban a gondosan meghivatkozott képben, melyet rajzolnak: 4 fázis, 6 axióma. Hankovszky Katinak 25 dia kellett, hogy valamennyire újramesélje magyarul.
Reméljük, valahogyan hasznosak neked is ezek az anyagok. Ha ötleted támad, hogyan lehetne ez még jobb, szólj bármelyikünknek.

Hankovszky Katalin

A kutatást kettős céllal indítottuk el:
az egyik célja az volt, hogy megismerjük, összegyűjtsük, elmondhassuk, hogy melyek azok a legjellemzőbb erőforrások és cselekedetek, amelyek ebben a váratlanul megváltozott helyzetben bizalmat, reményt keltenek a válaszadók körében és cselekedeteikben is megnyilvánulnak.

A másik célja az volt, hogy a feltett kérdésekkel ráirányítsuk a figyelmet, a „beszélgetőpartnereink”, válaszadóink figyelmét arra, hogy mennyi minden ad okot a bizakodásra és milyen sokféle módja van annak, amit megtesznek, megtehetnek azért, hogy jobb hellyé tegyék a környezetüket, a világukat, a világunkat.

Kutatási időszak: 2020. május 3-10.

Kutatási kérdések:

1. Miből merítesz bizakodást mostanában?
2. Milyen módokon járulsz hozzá ahhoz, hogy a világ(od) jobb hely legyen?

Válaszok száma: 536

Nagyon szembetűnő az, hogy a bizakodást, az „erőt” a család, a szeretteink jelenléte biztosítja legtöbbünk számára, valamint a hit ereje, amelyben egyeseknél a vallásos hit, másoknál a magukból-, a képességeikből-, a belső erőforrásaikból származó hit, bizakodás ereje a meghatározó.

A cselekedeteinkben egyformán fontosak az embertársak irányába és a környezet felé megmutatkozó önzetlen és szolidáris magatartásformák, építő és támogató tettek, tevékenységek.

A közösségben és a segítőcselekedetetekben megmutatkozó erő nagyságára és megújuló képességére jó példa a következő, a Miből merítesz bizakodást mostanában? kérdésre adott válasz:

„A közösség segítő ereje. Orvos vagyok, egészen megható a szakmai összetartás, ami hazai és nemzetközi orvosi csoportokban kialakult. Ilyen összetartást, ekkora erős segítőkészséget, jószándékot, empátiát, megértést, nagyon rég nem láttam, nem éreztem. Tényleg megható a kollégák segítőkészsége, és a szakmai segítségük is kincset ér, és csodálatos az az információ és empátia áradat, ami orvosi körökben most jelen van. Többször sírtam az elmúlt 2 hónapban, volt, hogy a rettegéstől, volt, hogy a meghatódástól.”

A válaszokat olvasva feltűnik az is, hogy mennyi erőt merítenek a szülők a gyermekeikből. Abból, hogy nézik, ahogy fejlődnek, ahogy értéket adnak át nekik, nevelik őket, van kire vigyázni, ahogy figyelik azt, mennyire önállóan élnek, a párkapcsolataikból is bizakodást lehet meríteni és erőforrást jelent az, hogy a szülők tanulnak a gyerekektől.

Jól látható az, hogy mennyien vagyunk, akiknek a hit a bizakodás alapja, az hogy milyen jó, hogy felerősödött az ökotudatosság és ezzel együtt mennyien akcióba kezdtünk és fát ültetünk, termelünk, kertészkedünk, virágokkal szépítünk, illetve elkezdtünk nagyon környezettudatosan élni.

A kutatásról szóló teljes jelentés letölthető itt: SF world day 2020 jelentes-6.

Angolul is elkészült az összefoglaló: In English

A cikk szerzője

A teljes cikkhez kattints ide!