Balogh Niki írása
Mit adjunk át a gyermekeknek – a jövő emberiségének? Mit adjunk tovább mindabból, amit mi magunk kaptunk? Hol van az oktatás szerepe a jövő felnőttjeinek boldogságában? A BOLDOGulásban. Az iskola magokat kell elültetessen diákjaiba, aszerint, hogy addig mi volt kívánato
span>s? Vagy a magok már adottak és csak hagyni kell kicsírázni őket?
A megoldásközpontú szemlélet úgy tartja, hogy a mag születésétől fogva minden emberben ott van. A környezet ideális esetben annak kiteljesedését segíti. Az ideális környezet ideális tér. Egy fa akkor tudja kitárni önnön nagyságát, ha van tér növekedéséhez. Így veheti fel a benne rejlő legjobb, legszebb formáját.
Tehát a kérdés, hogy célunk egy előre meghatározott formába „önteni„ gyermekeinket vagy pedig kezükbe adni azokat az eszközöket, melyekkel maguk alakíthatják ki egyéni formájukat.
A SolutionSurfers Magyarország trénerével, Göntér Mónival két Békés megyei általános iskolában jártunk. Az egyik iskola pedagógusai most nyitnak a megoldásközpontúság felé, a másik iskola tanárai már egy éve alkalmazzák a megoldásfókuszú szemléletet. Az év során négy tréningen vettek részt, az intézmény igazgatónője pedig maga is képzett brief coach.
Miért lép valaki tudatosan a szemléletváltás útjára, s mit tapasztalnak azok, akik már élik azt? Általában akkor akarunk változtatni, mikor a meglévő már nem működik tovább. Idejétmúlt. Múlt.
A megoldásfókuszú filozófia szerint a múltnak a működő elemeit érdemes felkutatnunk a vágyott jövő felépítéséhez. Ennek belátására jutott „első iskolánk„. Felismerték, hogy az új generációhoz új oktatási módszer kell. A régi már nem válik be, és miért is lenne így, hiszen a felnövekvő kisiskolások a múlt társadalmi–technikai környezetéhez képest tel
jesen új világba születtek bele. Ez a világ, ami számukra születésüktől fogva adott, oktatóik számára alkalmazkodást, régi sémák, koncepciók újragondolását kívánja meg. Első iskolánk oktatói tehát úgy döntöttek, a megváltozott (és folyamatosan változó) világot követve ők is változ(tat)nak. Csodálatra méltó, bátor elhatározás felülírni mindazt, ami addig működött és már–már részünkké vált. Véleményem szerint a legjobb kezekbe kerültek. Pontosabban a legjobb terekbe – hiszen a tréningek „mindössze„ szabad teret adnak ahhoz, hogy az ember maga vehesse kezébe gondolkodásmódját. Jó kormányosként a megoldások felé vezetve, jó zenészként a lehetőségekre hangolva azt.
A másik iskola mindennapjaiban ez a tér már kialakulóban van. Falak omlanak le, a problémaelemző, hiányosságokra és javítandó területekre kiemelten visszacsatoló tanári gondolkodásmód falai. Ezeken túlra helyeződött a tantestület közös tekintetének fókusza – lelkes, nyitott igazgatónőjével az élén. Ezzel – a figyelem problémákról megoldásokra való puszta átirányításával – meg is nyílt a szabad lehetőségek tárháza, mely valójában korábban is ott volt a gondolkodási keretek túloldalán. Miért ne d< span style="font-size: medium;">icsérhetnénk a gyereket azért, mert szépen áll a sorban? Miért ne kérhetnénk arra, hogy minden tanóra elején maga jelölje ki, milyen teljesítményt vár el saját magától? Miért ne buzdíthatnánk önreflexióra, hogy értékelje ki ő is azt amit csinált – saját mércéje alapján.
Ebben az iskolában a következő már érvényesült: vegyük észre azt ami nem működik, és engedjük el, ne kapaszkodjunk bele tovább. Helyette engedjük be az újat, ami voltaképpen az új generációs gyerekek számára kevésbé új, mint a régi gyakorlatot ismerő pedagógusoknak. Ily módon talán éppen ők hozzák magukkal egy új oktatási rendszer alappilléreit. Pusztán azzal, hogy milyen kihívást jelentenek a hivatásukban eltökélt tanároknak. Ebben az értelemben ők is tanítanak. A tanárokat tanítják új módon, új hozzáállással tanítani. így válik az iskolai tanulás együttműködéssé, közös felfedezéssé, szörföléssé az élet tengerén. A már meglévő erősségek kiemelése és elismerése, s ebből a vágyott jövő felépítése, lehetőség, hogy a gyerekek aktív részesei legyenek saját oktatásuknak. Megnyilatkozási lehetőségeket kapnak, kész válaszok helyett megtanulhatnak kérdezni (merni) is. Elsősorban maguktól, hogy mik a céljaik, mi felé törekszenek, és hogyan haladnak afelé. Mert ez mindenkinek a saját kérdése.
S a kérdés ugyanolyan fontos (ha nem fontosabb), mint a válasz. A jól feltett kérdések nagyban hozzájárulnak a világ előrehaladásához.
Második iskolánkban a pedagógusok és a gyerekek áradoztak az utóbbi évben történt változásokról. Mióta „megoldásokban gondolkoznak„, felszabadultabb a légkör osztályteremben, tanári szobákban és azokon kívül is (merthogy a hozzáállást hazaviszi diák és tanár is). Erősebb a közösségi érzés és a gyerekek lelkendezve fejlesztik képességeiket, elismerve saját értékeiket, és egymásét – akár tárgyi formában is. Kavicsokat „áramoltatnak„ egymás között, mindenki ad és kap, amikor valami példaértékű cselekvés történik. Az iskola<
/span>gyűléseken minden apró eredményért és sikerért ünneplik egymást.
Inspirálóan hatott rám az a szellemiség, amit a módszert már sikeresen alkalmazó iskolában éreztem. Jó lehet ott diáknak lenni, és ha diáknak jó, akkor tanárnak is (na és persze fordítva is).
Bizakodásra késztet a másik iskola kezdeményezése és már megmutatkozó erőforrásuk: a fejlődés vágya. A jelenben már ott is a jövő, a vágy köntösében.
Írás közben ebből a szellemiségből merítettem, úgy érzem, volt miből. A valódivá váló szellemiségből: hivatásukban szárnyra kapott tanítók és szárnyaikat növesztő gyerekek iskolájából. Abból a tapasztalásból, hogy nincs két oldal: a megfelelni vágyó kisdiákok, és teljes
ítményt berögzötten elváró tanárok felállása. Hanem saját értékeikben megerősített, társaikat is szeretettel megerősítő gyerekek… és a gyerekek mellett saját, régiúj képességeik felismerésére is nyitott tanárok. Egy oldal, egy közösség, ahol mindenki együtt fejlődik.
Ehhez társul a tréner, aki jól tudja, hogy ezt a folyamatot ő mindössze hagyta elindulni és történni, keretet biztosítva a megvalósuláshoz… és elindult, és történik, megvalósul! Mi ez, ha nem misszió? Megoldások missziója, mely a tréner mellett ennek a két elkötelezett iskolának már biztosan szívügye.
Mit adjunk át a jövő emberiségének? A cikk elején feltett kérdésre megoldásfókuszú választ adnék. Pontosabban kérdést: Mi a Te legmerészebb elképzelésed a jövő világról? Mit gondolsz, Te most, jelen helyzetedben mit tehetsz azért, hogy ez megvalósuljon? Miket teszel már most azért, hogy gyermekeidnek, unokáidnak, dédunokáidnak boldog élete legyen?